Augusztus 20-a a kenyér ünnepe. Ebből az alkalomból beszéljünk egy kicsit erről az igen fontos táplálékunkról. Magyarországon még mindig nem kap olyan megbecsülést a kenyér, mint azt megérdemelné. De tekintsünk vissza egy kicsit a történetére.

A Kárpát-medence kenyere

Hazánkban az előttünk itt élt népek is és a bevándorolt magyarok is jól ismerték a gabonatermesztést, s az abból készített kenyeret. A magyarság – a hiedelmekkel ellentétben – fejlett mezőgazdasági kultúrával bírt, állattenyésztésben és szőlészetben is a legfejlettebb népek közé tartozott.

A Kárpátmedence éghajlata és termékeny földje olyan gabonát képes teremni, amiből a kenyér messze földön fogalommá vált. Az itt termett gabona, búza sikértartalma igen magas, tápértéke kiváló. A kenyérliszt az összes feldolgozóipari igényt kielégíti, s mivel ma is a legfontosabb táplálékunk a kenyér, nemzetünk a szerencsések közé tartozik.

Korábban az asszonyok foglalkoztak jobbára a kenyér készítésével, pékségek a kis létszámú városokban voltak. Már aprócska leánygyermekek is segédkeztek a munkálatoknál, s az eladó sorba érett lányok közül a jó kenyeret sütni tudók kapósabbak voltak. A család létszámától függően sütöttek heti egy-két alkalommal annyit, amennyi az igényeket kielégítette. Elterjedt volt a sütőasszonyok mestersége, nem egy vidéken jó erejű, tiszta roma asszonyok űzték azt, messze földön híres receptúrával. A tészta erjesztésére használt kovászt a családok vagy a sütőasszonyok nagy becsben tartották, egymás közt cserélgették, vagy éppen féltékenyen őrizték. Úgy tartották, a jó liszt mellett a jó kovász az, ami a kenyér voltát meghatározza, a többi – só, tej, víz, adalékok – közel állandó állagúak. A sütéshez használatos kemence felfűtési hőjét, a sütési időt csak a legtapasztaltabbak tudták jól megállapítani.

Életünkben a kenyér olyan fontos, hogy számos szóösszetételben megjelenik, pl. kenyérkereset, kenyeres pajtás, kenyéradó (gazda), kenyértörés, kenyérpusztító, kenyérgond, kenyérleső – és még hosszasan lehetne sorolni a különféle jelentéstartalmakat.

A rövid történet után nézzük meg, hogy milyen pékárut lehet kapni az üzletekben. A kínálatból többféle helyen vásárolhatunk: nagyáruházakban, kis boltokban, pékségekben. A választékot legtöbbször a kereslet határozza meg. Vásárlás előtt érdemes végig gondolni, hogy milyen terméket válasszunk? Azt, amelyik gyorsan készül és rengeteget gyártanak belőle, vagy azt, amelyiket gondos kezek szívvel, lélekkel készítenek. Ezt mindenki maga dönti el.

De hasonlítsuk össze, hogy pontosan mi is a különbség a két technika között.

A fenti táblázatban látható a különbség a két gyártás között, azonban még említést érdemel, hogy a kisebb gyártóknál készült kenyér esetében maga az ember is beleteszi a saját energiáját. Ellentétben a géppel készülőnél, ahol személytelen a találkozás a tésztával. Döntse el mindenki maga, hogy milyet szeretne. Jó étvágyat!

Gécs Zoltánné

Kedves Olvasó! Nagyon szépen köszönöm a megkeresést és lehetőséget a megnyilvánulásra itt, a Berényi Újságban. Jelenleg szaunamesterként dolgozom és svédmasszőrként saját vállalkozásban, a szakmámat tekintve JPTE-n végeztem mint rendezvényszervező. Aztán később családsegítő, mediátor voltam a Gödöllői önkormányzatban, majd ifjúságvédelmi referens és művelődésszervező a városi művelődési központban. Egy lányom és egy fiam is van, akik már felnőttek. Mivel Anyukám sajnos idő előtt elment az angyalaival, a Nagymamámat a közelbe költöztettem, így ő is szerves része a mindennapjaimnak a mennyei főztjével, amit fáradhatatlanul készít, és azzal, hogy létezik nekem. Most szeptemberben tölti a 91. életévét.

Még alig 3 éve, hogy a szőlőhegyre költöztem, de már az első héten tudtam, hogy imádni fogom itt az életet. Ezt az életérzést szeretném átadni pár sorban a saját „hőstetteim” és „címereim” ecsetelése helyett, amit személy szerint érzek, amióta itt élhetek e csodás, sok nemzedéket és történelmet megért „Borász” hegyen.

A környék gyönyörű és az emberek is nagyon szívélyesek, akármerre visz az utam. Ha dolgod van nagyvárosban, hamar beérsz autóval, de a tömegközlekedés sem vészes. A falu is szépen fejlődik. Szinte minden van már itt is. A fagyi párját ritkítja, a kisboltokban is van minden, a gazdabolt is felszerelt, építkezni is lehet a helyi Tüzép jóvoltából, kisgépeket is lehet bérelni egy tündéri házaspárnál, kocsimosó, benzinkút, szép játszótér, a buszmegállók stílus irányzata párját ritkítja, melyek gondos kezek alatt születtek, és biztonság van a Polgárőrség védelme alatt. Minden reggel köszönetet mondok, hogy az életemben ez is megadatott a Teremtő jóvoltából, hogy itt élhetek. Gyógyító és végtelen nyugalom az érzés, amit itt a hegyen átélek.

Csodálatos módon találtam rá a hazikómra. Előszőr az újságban láttam. Aztán rá pár hétre Isten erre vezérelt és ott volt Ő… A diófákkal, a zöld fűvel, a kék éggel, a romos nádfedéllel. Azonnal tudtam, hogy az enyém és azt is, hogy lelke van…

Mikor beköltöztem a kis nádfedelesembe, kifordítottam a házat a négy sarkából. Lefestettem, kifestettem, átalakítottam, angol kertet építettem. Az érdekessége az egész folyamatnak, hogy mindig, amikor valami nagyobb alakítást ötöltem-hatoltam ki, a ház meggyőzött, hogy ej, nem kell az neked..., és tényleg. A végső erőlködésem a nádfedél lecserélése lett volna, de rájöttünk – én és a ház –, hogy nem… Hol lenne akkor a sok Bogárka lakhelye, akik eleségül szolgálnak a kismadár kertészeimnek? Igazi Bogár Hotel. De igazán érdekes, mert nem is nagyon találkozom velük. Boldogan élünk mindannyian a mini farmon. Úgy-hogy marad a nádtető, de még találnom kell egy mesterembert, aki tisztességesen megcsinálja. A másik, ami miatt úgy gondolom, hogy lelke van a vályogházamnak, az a bejárat. Mivel 163 éves, meg kell hajolnia a kora előtt a legnagyobb tisztelettel minden teremtett léleknek. Aki nem teszi, nagyon fog fájni a feje, ugyanis a bejárat enyhén szólva alacsony…

Nekem is, mint itt sok helybélinek, vannak állatkáim, melyeket nagy becsben tartok. Imádom őket. Mindegyik adja a saját energiáját, amire szükségem van. Hatalmas a szívük. A Shetlandi póni házaspár, akik naponta összevesznek, aztán kibékülnek, Jessica és Musztáng is élvezik az életet a mini farmon. Tavaly átvertek, mert azt hittem állapotos a csajszi, de nem lett kispóni. A tyúkocskáim, akik kotkodácsolnak a kakas felügyelete alatt, jól megvannak és rendíthetetlenül állítják elő a reggelimet. Már kiscsibe is kelt a tojásból, aki igazán stramm csaj. Hópihe… Marcipán a macsekom, az egerek gyűlését hivatott kordában tartani, a kutyáim pedig vigyáznak ránk. A régi öregek mindig azt mondták, annyi háziállatod legyen, amennyit szeretgetni tudsz. Milyen igaz. Ha szereted őket, a tyúkok is boldogabb tojásokat adnak az asztalodra, és nem a stressz hormonnal teli, számokkal nyomtatottat kell enned.

Személy szerint én örülök annak, hogy csatorna itt nincs. Így a kertem tudja, hogy a szervezetemnek milyen gyom- és gyógynövényekre van szüksége. A vidéki orvos, ha ellátogatott egy településre, már tudta, hogy a benne élők nagy részének mi a betegsége, mert a gyógynövények már a falu szélén elárulták neki. Mekkora szerencse, hogy gáz sincs. Most fájhatna a fejem a többiekkel, akiknek van.

Mindig is szerettem a hegyvidéki friss levegőt és az erdő nyújtotta csodás energiákat, amit csak a természet lágy ölén élhetük meg, csendben, a madarak énekét hallgatva. Isten döntött úgy, hogy ide költöztet. Meglátásom szerint minden ember oda megy, ahol dolga, életfeladata van, így számomra mindenkinek ott van a helye, ahova az útja vezet, vagy amin keresztül vezet az útja. Ahogy elnézem a mai helyzetet, úgy gondolom én is, mint oly sokan előttem, hogy az embernek muszáj visszatérnie a természet adta bőséghez, és rábíznia magát a gondviselésre. Mindenünk megvan, a lábunk előtt hever. Először észre kell vennünk, aztán le kell hajolnunk érte, és ha elég alázattal tettük ezt meg, akkor végül megkapjuk…

Építettem egy kis konyhakertet, amelyben az alapvető zöldségeket és fűszernövényeket termesztem. Igazán jó érzés a saját gyermekként nevelt paradicsomot, paprikát vagy snidlinget – amely mentes minden mérgező anyagtól – feltálalni a reggelihez vagy elkortyolni egy zamatos zsálya vagy citromfű teát, amely ezernyi vitamint, életérzést tartalmaz, a növény rezgését, a kerted derűjét. Úgy hiszem, hogy én és a kert együtt rezgünk. Amilyen te vagy, olyan a kerted is. Ami kint, az bent, ami bent az kint – tartja a mondás, és én is ezt vallom.

A biodiverzitás híve vagyok. Az embernek nem kell mindenbe belekontárkodnia. Példának okáért a lehullott faleveleket nem szedem össze, csak átmegyek rajta a fűnyíróval, aprítom, hogy a kis talajlakó népek könnyebben be tudják húzni a föld alá, evvel trágyázva és védve a kincset érő ökoszisztémát. Mélymulcsozom a zöldséges kertet a póni trágyával ősszel, amely megakadályozza a kiszáradást és a tarack elszaporodását. Ez az ősi technika a földben tartja az értékes tápanyagokat, melyek segítik a zöldségeimet a fejlődésben. Idén még szórtam ki szódabikarbonátot a paradicsom- és a paprikaágyásba. Eddig működik, mert nem nagyon van kártevő. Bármi van, a kertem, az állataim és Isten segít, hogy mindig a fényt lássam a rossznak vélt dolgokban is, amikről végül úgy is kiderül, miért történt – és köszönet érte. Ezernyi téma van, amelyről tudnék még írni, de talán legközelebb.

A következő láncszem legyen Szoták–Vörös Tímea és férje, akik szintén szőlőhegyi állandó lakosok.

Márai Sándor versével kívánnék mindenkinek a mai világviszonylati helyzettől függetlenül kellemes derűs napokat és hűsítő jégkockás teákat.

Ajándék

És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez, csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg…