2020 nem volt könnyű év. A koronavírus megjelenése óta szinte alig szervezhettem rendezvényeket, összejöveteleket, és december közeledtével elképzelni sem tudtam a 2019-es falukarácsony után az adventi időszakot gyertyagyújtások, adventi vásár és falukarácsony nélkül. Azonban 2020. remek év volt arra, hogy mindnyájan megtanuljuk a percről percre történő változások gördülékeny befogadását és a hozzájuk való alkalmazkodást. Nekem sem volt mit tenni. S bár az idei adventi időszak más volt, mint a többi, azt gondolom, meg sem közelítette az előző évek egyikét sem. Hogy miért? Mert idén a falu nagy része kivette a részét a karácsony széppé varázsolásában. S volt, hogy én is csak úsztam az árra, és elakadt szavakkal bámultam, hogy micsoda kedvesség, szeretet tölti be az utcákat, és hihetetlen, de azt hiszem, 2020-ban igazi közösség vált Lovasberényből.

De hadd kezdjem az elején. 2020. november 11-én kormányrendeletbe foglalták, hogy a közművelődési intézmények – beleértve a mi Róna József Művelődési Házunk és Könyvtárunk ajtaját is – bezárnak, nem fogadhatnak látogatókat. Ekkor már sejtettem, hogy a zárás nem oldódik fel egy hónap múlva, s a tavalyi évben már jól működő rendezvényeket egy tollvonással húztam át a naptáramban. De a munka nem állhatott meg! Hiszen az én feladatom nem a művelődési házban van, hanem a településen. Nem a szakkörökben, hanem a közösségben.

2019 karácsonyán polgármester úrral úgy döntöttünk, hogy nem állítjuk fel a rossz állapotban lévő Betlehemet, s miután a falukarácsonyfa díszek mennyiségéből is kinőtt már a gyönyörű fenyőfa a hivatallal szemben, volt mit tenni az adventi időszak előtt. Bokor Tímeával, Böhm Erikával és Kardos-Kovács Mónikával, valamint a sokak anyagi hozzájárulásával a környék legszebb Betlehemét készítettük el, ami már aznap sokakat sétára invitált a Kossuth utcában. Következő nap pedig Böhm Erika képviselőtársammal, és férjemmel, Fülöp Ferenccel feldíszítettük településünk karácsonyfáját, amit idén, immáron új, saját készítésű díszek is ékesítettek. Majd, hogy minden nap legyen miért sétára indulni, Advent első vasárnapján odakerült a Betlehem másik oldalára a gyönyörű adventi koszorú, ami Miklósné Stettler Nóra önzetlen és gondos kezeiről árulkodott.

Fel sem ocsúdtunk a Hősök tere szépségéből, beköszöntött december, és elsejével ki is nyílt a Lovasberényi Ablak-kalendárium első ablaka, ami szó szerint, forgalmi dugót okozott a Bartók Béla utcában. Attól a naptól kezdve sokak számára szinte nem volt program nélküli este. Rengetegen indultak útnak estéről-estére, hogy a megadott utcákban felkeressék a nyíló, azaz kivilágított ablakot. S hogy a dolognak tétje is legyen, egy kis játékot csempésztem bele a keresgélés mellett az ablaknyitogatásba. Ugyanis aki keresgélt, fotózott és még aznap elküldte az aznap nyíló ablak fotóját, szilveszteri süti csomagért versenyezhetett, amit Szita-Pánczél Katalin ajánlott fel. A játékot hatalmas érdeklődés övezte, és idejekorán rájöttem, hogy annyira nem nehéz megtalálni a kivilágított ablakot, hiszen hatalmas tömeg fogadott estéről-estére a nyíló ablakok alatt. Csapatok vonultak az utcákon levezetve az egész napos stresszt és karácsonyi lázat. Együtt sétál nagyszülő és unoka. Osztálytárs az osztálytárssal. Családok és szomszédok, ismerősök és jó barátok. S hogy miért is váltunk közösséggé ettől? Mert mi, lovasberényiek mindezt megfűszereztük sok-sok szeretettel, kedvességgel, és egy kis vendégvárással. Egy darab szaloncukor, egy finom mézeskalács, pár korty meleg tea, forralt bor hangosan szóló karácsonyi dallamok… szinte nem volt olyan ház, ahol a gyönyörűen feldíszített ablak mellett ne lett volna jelen a karácsony és a várakozás igazi, meleg üzenete, a szeretet. Nyílhatott az ablak esőben, szélben, vagy szép, csendes, csillagos ég alatt, nyílhatott a falu határában, vagy a közepén, az esti program sokaknál elmaradhatatlan volt.

Boldog voltam, mikor egyszer-egyszer betévedtem a helyi boltok egyikébe, és szinte nem volt alkalom, hogy ne arra a témára léptem volna át a küszöböt, hogy aznap kinél nyílik az ablak. Foglalkoztatott kicsit és nagyot. Le volt töltve az „útvonal” okostelefonra, de láttam kihúzni egy A4-es papírra nyomtatva a kabátzsebből is. S végül, de nem utolsó sorban ami igazán széppé tette mindemellett Lovasberény karácsonyát, azok a Mi Angyalaink voltak. Hiszen napról napra lógtak díszek és ajándékok, kedves üzenetek a kerítéseken, kapuajtókon. Mai napig sokan hiszik, hogy az én kezem is benne volt, hogy az én hátam is szárnyat növesztett, azonban azt kell mondanom teljesen kívülállóként, hogyha egy kicsi részem volt is abban az elmúlt másfél évben, hogy Lovasberényből egy ilyen szeretetteljes, figyelmes közösség vált, akkor nyugodt lelkiismerettel fogadom a vádat, hogy „Angyal vagyok”. Bár nem ajándékozó, karácsonyi Angyal, de egy azok közül, akik idén is igyekeztek széppé tenni ezt az igazán különleges karácsonyt!

Fülöp-Weigler Bettina Anna