2020. február

mosaSzékelyudvarhelyen születtem és nőttem fel, majd a gimnázium elvégzése után Bukarestben kezdtem meg a tanulmányaimat, ahonnan 2007-ben érkeztem a magyar fővárosba, ahol egy teljesen új világgal találkozhattam a következő évtizedben. Ott lettem felnőtt és ismertem meg a feleségemet, Klárit, akit Beregszászból fújt a Budapestre a szél. Két különböző környezetből érkeztünk egy harmadikba. Sting szavaival élve mindketten egy kicsit angolok vagyunk New Yorkban. Sokáig gondolkoztunk azon, hogy mi történne, ha egyikünk vagy másikunk szülőföldjére költöznénk, de be kellett látnunk, hogy a közös nevező számunkra egyértelműen Magyarország, hiszen ez az a hely, amit mindketten meg tudunk érteni, érezni. Az ország már adott volt, a pontos helyszínt kellett ezt követően meghatároznunk. Elkezdtünk nézegetni mindenhol eladó ingatlanokat és két, számunkra elsőre árban is elérhető lakóhelyet találtunk az interneten: az egyik Budapesten, a másik pedig Lovasberényben volt. Sokat nézegettük a lovasberényi ház fotóit az ingatlanportál oldalán, de végül az a döntésünk született, hogy jobb nekünk fiatalon, gyerekek nélkül a fővárosban maradni, azzal a zárójellel, hogy ha majd lesznek gyerekeink, akkor még átgondoljuk a vidéki életet. Ezt követően Budapesten Ferencvárosban, majd mikor megszületett Demeter fiúnk Újlipótvárosban éltünk. Budapest fantasztikus, fiatal felnőttnek lenni ott igazán nagy kaland, de családban gondolkodva számunkra nem tűnt egy élhető alternatívának. Habár az egzisztenciánk oda köt, mindketten ott dolgozunk, egyre inkább azt érezzük, hogy fokozatosan el lehet szakadni a főváros kötelékétől. Esetünkben ez egy többlépcsős folyamat, melynek első része a vidékre való költözés, melyet egy hosszú tervezési folyamat előzött meg.

Mikor fiúnk betöltötte az egy évet, megszületett a döntés, hogy vidékre költözünk, ahol nem azt érzi az ember, hogy a szomszédok alig ismerik egymást, arról nem beszélve, hogy egy gyerek a szülei nélkül is elmehet a boltba kenyeret vásárolni. Szerettük volna, ha olyan helyen nő fel, ami egy kicsit hasonlít a gyerekkorunk helyszíneire.

Húztunk egy képzeletbeli kört a főváros körül és elkezdtünk házakat nézni Vecséstől Mendéig, Érdtől Zsámbékig, de nem találtunk olyant ingatlant, mely mindkettőnk számára elfogadható lett volna. Egy este tiszta kíváncsiságból beírtuk Lovasberény nevét a keresőbe és nagy meglepetésünkre az évekkel ezelőtt nézegetett ház újra eladó volt. Úgy döntöttünk, hogy ezúttal el is megyünk és személyesen is megtekintjük az ingatlant.

2018 nyár végén érkeztünk Lovasberénybe, háztűznézőbe. Korábban még sosem voltunk ezen a környéken, de erre tartó utunk során már elsőre megállapítottuk, hogy egy olyan településrendszeren megyünk keresztül, mely akár oktatási anyagként is szolgálhatna arra, hogy bemutassák milyen is a magyar falu. Meseszép házak és templomtornyok, diófákkal árnyékolt előudvarok, elhagyott kastélyok alkotják a környék közös képét. Ez egy olyan örökség, amire a ma itt élők méltán büszkék lehetnek és fontos, hogy megtartva, felújítva adják át majd az utókornak.

A minap a Kossuth utcán egy lovaskocsi hajtott végig és egy futár éppen pakolt le az utcában, mire megjegyezte: Ilyent sem gyakran látni manapság! Mondtam neki, hogy erre elég gyakran előfordul, hogy az utcán lovak járnak. A szomszéd néninél a múlt évben a gyerek összevegyült a pulykákkal, nem messze tőlünk szabadon tartanak mangalicákat, szarvasmarhát, nem ritka látvány a falu szélén a birkanyáj, a hátunk mögött levő gazdaságból pedig olyan szagok jönnek, hogy egy-egy vendégünk megkérdezi, hogy teheneket tartunk? Az igazi falusi környezet és hangulat az, amely arra emlékezteti az erre járót, hogy jó helyen jár, nem egy alvó településre érkezett.

Talán ezen benyomások hatására és amiatt, hogy Lukács fiúnk is útban volt, arra a döntésre jutottunk, hogy megvesszük azt az Öregasszonyt, amit a berényiek Hartal-házként emlegetnek, és ami reményeink szerint a következő években szépen lassan fiatalodni fog, hiszen nagycsaládban gondolkodunk és bízunk benne, hogy egyre csak gyarapodni fogunk, mert ez a ház nem egy-két emberre lett tervezve, ahogy véleményünk szerint a falu sem.

mosaAz elmúlt években lassan minden anyagi feltétel megteremtődött a fiatalok számára, hogy családokat, nagy családokat alapítsanak. Talán a félelmek eloszlatása maradt csak hátra, ami a szűk és tágabb közösségek feladata, hogy a mindennapokban is megmutassák az ezután indulók számára a hagyományos családi életút fontosságát és a felnövekvő generációt egy társadalmi konszenzus irányába tereljék a családalapítással kapcsolatban. Mi úgy látjuk a saját életünkben, hogy gyereket nevelni igen csak izgalmas és embert próbáló feladat, de megéri! Ráadásul ma komoly segítséget is kapnak hozzá a fiatalok. Ezért hiszünk benne, hogy Berényben egyre több gyereket lehet majd az utcán látni és egyre több új és felújított ház látványa fogja köszönteni az idelátogatókat. Ha ezt a szellemiséget sikerül a mostani berényi közösségben elültetni, akkor a település élete egyre inkább javulni fog, mert megmarad benne a vitalitás és az azzal együtt járó folyamatos megújulás. Addig is a település vezetőinek igyekezniük kell ezt a folyamatot elősegíteni, megerősíteni a fiatalokban a berényi identitást, visszajelzéseket kérni a helyi közösségformáló személyektől, hogy lehetőség szerint minden korcsoport elképzelése benne legyen a falu pezsgésében és kialakulhasson településünk jövőstratégiája.

Köszönöm szépen Böbének, hogy meghívott ebbe a láncba és egyúttal szeretném megkérni Székely Zsuzsát és családját, hogy a következő lapszámban meséljenek magukról, arról hogy milyen reményeket fűznek új lovasberényi lakosként a településhez és miért gondolták úgy, hogy Berény élhetőbb hely lehet egy család számára, mint a mostani lakóhelyük?

Következő lapzárta időpontja:

2024.

július 19.

 

termofold

gecs

egyszazalek

 

 

 

 

  hazi            human