Rám néznek nagy szemekkel az újoncok, tőlem szeretnének tanulni. És ez az az érzés, amit nem lehet megfogalmazni, de nagyon jó átélni, megélni.

Kedves Virág! Nagyon szépen köszönöm, hogy rám gondoltál, engem választottál a következő láncszemnek!

Hét éves koromban édesapám vitt el engem és nővéremet az első karate edzésünkre. Ő is űzte ezt a sportot, még a születésünk előtt, és úgy gondolta, eljött az ideje annak, hogy mi is megismerkedjünk a karatéval. Én beleszerettem. Kitartóan jártam az edzésekre, gyakoroltam az alaptechnikákat, vizsgáztam a soron következő övfokozatokra.

16 évesen vettem részt az első versenyemen. Akkor még nem igazán tudtam, hogy milyen érzés ott állni az ellenfeled előtt, majd küzdeni vele, hogy eldőljön ki a jobb. Fantasztikus érzés volt! Még nagyobb löketet adott számomra: igen, én ezt szeretném csinálni. Jöttek a sikerek, Területi Bajnok majd Magyar Bajnok lettem. 17 évesen pedig már tagja lettem a Magyar Válogatott keretnek. Edzőtáborokba jártam, ahol közelebbről is megismerhettem a felnőtt válogatott versenyzőket, edzőket. Bekerültem közéjük. Leírhatatlan érzés volt, hogy befogadtak, elismerték a tehetségem. Következő évben – látva az eddigi eredményeimet és munkámat – az edzők úgy döntöttek, hogy kiutazhatok az első Európa Bajnokságomra, Plovdivba (Bulgária). Hatalmas élmény volt Európa különböző nemzeteinek válogatott versenyzői között lenni, velük, ellenük versenyezni. Rajongással néztem az akkori nagy „neveket” a küzdőtéren. A magyar csapattal egyszerre szurkoltunk minden honfitársunknak, vagy éppen az általunk favorizált más országbeli esélyesebb versenyzőnek. Együtt skandáltuk a Ria-ria-hungáriát vagy a Hajrá Magyarország!-ot. Szuper érzés volt. Hazaértem!

Sajnos ezen a versenyen nem sikerült dobogóra kerülnöm, de adott egy olyan plusz löketet, ami vitt, hajtott előre, hogy jobb és eredményesebb legyek.

Érettségi után felvételt nyertem a Szegedi Tudományegyetemre matematika-testnevelés szakra. De hiába kerültem másik városba, ott is megkerestem a helyi csapatot és folytattam tovább a már elkezdett munkát. Sikerrel! Ugyanis pár év kihagyás után ismét válogatott kerettag lehettem. 2009-2014-ig minden hazai versenyemen sikerült a dobogón végeznem. Ezen időszak alatt végig válogatott tag voltam. Minden évben kijutottam az Európa Bajnokságra. 2009-ben pedig részt vehettem egy Világ Bajnokságon is, ahol a 7. helyet sikerült megszereznem.

2012-ben Antverpenben (Belgium) olyan jó formában voltam – már várták is tőlem az áttörést –, hogy felállhattam a dobogó 2. fokára.

2013-ban Vilniusban (Litvánia), sikerült ugyanazt a bravúrt megismételnem, itt is 2. lettem. Nehéz volt. Leginkább mentálisan. Hiszen várták tőlem, hogy sikerrel szerepeljek, akárcsak a tavalyi évben. Ott lenni egy olyan versenyen, ahol csak a legjobbak lehetnek, az ellenfelek tisztában vannak vele, hogy ki is vagy, milyen eredményeid vannak. De neked hoznod kell a formád, toppon kell lenned. Sikerült!

A következő évben, 2014-ben Bakuban (Azerbajdzsán) nagyon jól sikerült a felkészülésem. Szuper formában érkeztem. Már-már barátként üdvözöltem ellenfeleimet. A tatamin azonban én bizonyultam aznap a legjobbnak.

Megnyertem a versenyt! Európa Bajnok lettem! Fantasztikus érzés volt Európa tetején állni, hallgatni a magyar Himnuszt. Tudtam, hogy a kemény munka nem volt hiábavaló. Hogy minden percet megért minden fájdalom, edzés, lemondások. Mert ez az érzés mindent megért!

Még 2014 nyarán sikerrel vizsgáztam le 3. dan fokozatra (3. fekete öv) és váltam mesterré, sensei-é. Mindent elértem, amit 7 évesen megálmodtam. Versenyeket nyertem, és fekete öves lettem.

Sajnos egy térdsérülés miatt abba kellett hagynom a versenyszintű sportolást. Műteni kellett a térdeimet. Tudom, hogy a sok edzés, a néha nem éppen megfelelő bemelegítés, vagy a túl sok rúgás (amit adtam és kaptam) nem tett jót neki. De semmin nem változtatnék. Elértem, amire vágytam. Nevem lett ebben a sportágban, már én vagyok a válogatott edző, az Európa Bajnok. Rám néznek nagy szemekkel az újoncok, tőlem szeretnének tanulni. És ez az az érzés, amit nem lehet megfogalmazni, de nagyon jó átélni, megélni.

Következő láncszemnek szeretném felkérni Kerecsényi Stefániát. Kérdéseim: Hogyan/mikor kezdtél el foglalkozni a lovaglással? Mióta foglalkozol lovagoltatással, oktatással? Mely korosztályok járnak hozzád lovagolni? Mik a legnagyobb sikereid?