1987 szeptemberében születtem – akkoriban még valószínűleg a szüleim sem gondolták, hogy a születésnapom megünneplésére a jövőben milyen nehéz lesz időpontot egyeztetni a dióbetakarítás és a szarvasbőgés főszezonjában…

Jelenleg édesapámmal ketten visszük családi vállalkozásunkat, az Engelhardt Dióbirtokot, aminek az alapjait még nagyapám kezdte lerakni – ennek ismeretében meglepő lehet, hogy sem édesapám, sem én nem a mezőgazdaság irányába tanultunk tovább, és kezdtünk dolgozni. Hasonló utat jártunk be, édesapám programozó matematikusként végzett az ELTE-n, én mérnök-informatikusként és gazdaságinformatikusként a BME-n. Ő 40 éves korában, banki felsővezetőként döntött úgy, hogy az irodát a szabad levegőre cseréli, én 3 éve, 31 évesen hagytam ott operatív vezetői állásomat az SAP-nál, hogy csatlakozzak a családi vállalkozáshoz, és közösen fejlesszük tovább.

A családunk régi lovasberényi család, és bár én végül Nadapon építkeztem, a két település között mindig otthonról haza megyek. Két gyermekünk van, Matyi négy, Dorka másfél éves.

Gyerekkorom óta vadászom a lovasberényi vadásztársasággal, a vadászat azóta is fontos helyen van az életemben - hiszen ez nem sport, hanem inkább életforma, ami a természet szeretetére, önmérsékletre és felelősségvállalásra tanít, ettől lesz a vadász több, mint egy puskás ember. Tavaly óta már kisfiam is sokszor elkísér, bár még a legkisebb vadászkalap is bőven túl nagy rá...

Ahogy korábban írtam, az első néhány hektárnyi diófát még nagyapám ültette, de igazán édesapám életpálya váltásával indult meg a gazdaság fejlődése, a 2003-as telepítésekkel nőtt többszörösére a dióültetvényeink területe, ami azóta is folyamatosan bővül, most tavasszal tervezzük ültetni a következő 5 hektárt. Ez magával hozta a saját feldolgozó üzem igényét, majd ahogy egyre nőtt a feldolgozandó termésmennyiség, úgy nőtte ki magát az üzem is. Ma ott tartunk, hogy feldolgozott héjas diómennyiség alapján az ország 5 legnagyobb üzeme közé tartozunk, míg dióbél előállításban talán a lovasberényi a legmodernebb, legnagyobb kapacitású üzem az országban.

Nem volt triviális döntés 3 évvel ezelőtt otthagyni a 8 éven keresztül épített informatikai karriert, lecserélni egy 160 fős szervezet operatív vezetését arra, hogy valami teljesen újat tanuljak édesapám mellett szinte a nulláról, de a döntés mérlegelésekor igazából minden, igazán fontos érv a váltás mellett szólt. Matyi fiam akkor volt 1 éves, apaként többet szerettem volna részt venni az életében, mint hogy reggel elautózom Óbudára az irodába, este pedig esetleg ideális esetben még van vele egy órám fürdetés előtt. Édesapám is akkor töltötte be a 60. évet, a gazdaságunk továbbfejlesztéséhez, későbbi átvételéhez is elkelt a segítség. Nem utolsósorban pedig egy természetet szerető, ahhoz kötődő embernek az irodai munkával szemben egészen más életminőséget jelent ez az élet.

Amikor ‘hazajöttem’, az Engelhardt Dióbirtok név még nem is létezett. Feleségem akkor még a saját tulajdonú, 15 fős reklámcégét vezette, így a szándék mellé rendelkezésre állt a tudás is, hogy a magas minőségű diónk mellé felépítsünk egy saját brandet – hiszen a jó árut nem csak meg kell tudni termelni, de el is kell tudni adni. Korábban a dió 90%-át héjasan exportáltuk, annyiért, amennyit az exportőr épp hajlandó volt adni, ehhez képest az idei szezonban már teljesen a saját kezünkben volt az értékesítés. A webshop megnyitása, a Szamos Marcipán megnyerése, az optikai válogató gépek üzembeállításával elérhető héjmentes dióbél előállítás lehetősége vezettek oda, hogy idén karácsony előtt már az egyik nagyáruházlánc polcain lehetett találkozni az Engelhardt Dióbirtok logójával. További tervekben pedig nincs hiány...

Hogy mit javasolok azoknak, akik küzdenek a házikerti diófákat is megtámadó nyugati dióburok-fúróléggyel? A karrierváltásomat követő szeptembertől beiratkoztam a kertészmérnöki szakra, ahol - amikor kiderült, hogy dióval foglalkozom – gyorsan odajött hozzám egy szaktárs, tanácsot kért, hogy milyen diófát ültessen az udvarára. Azt mondtam neki, hogy olyat, amilyennek szereti az árnyékát, mert termést nem sokat fog róla fogyasztani... Ezt továbbra is tartom, azóta elvégzett kísérleteink szerint igazából sehogy sem lehet egyedül álló fákat megvédeni. Abban lehet esetleg bízni, hogy  – az előző szezonhoz hasonlóan – későbbre tolódik néha a rajzás, és így a termés egy része megmaradhat. De a diófák kivágását ennek ellenére nem javaslom, hiszen az árnyékát nagyon lehet szeretni! Én is ültettem az udvaromra...

Következő láncszem legyen Török Lászlóné Vilma. Aki ismeri, tudja, hogy lelkes amatőr festő, aki társaival együtt hétfőnként a kultúrházban hódol szenvedélyének. Kérem, meséljen erről a hobbiról, hátha más is kedvet kap hozzá!