2021 ismét nem könnyű esztendő volt számunkra. Az első hónapokban küzdöttünk a zárva tartás és a tervezett programok lemondásával, a húsvéti időszak kontaktnélküli megélésével, valamint a vírushelyzet adta nehézségekkel és fájdalmakkal. Majd jött a május elejei nagy öröm, a nyitás, és vele együtt a komoly korlátozások és jogszabályi előírások betartásával a programok szervezése, ellenőrzése és lebonyolítása. Nem volt könnyű év, azonban talán mondhatjuk, hogy eseményekben nem volt hiány.

2020-ban egyszer már átéltem milyen, amikor egy sok-sok energiával és szerevezéssel járó rendezvényt le kell mondani. Mennyi kudarccal és fájdalommal jár, mikor a temérdek energia végül nem ér célba és nem járja át minden porcikámat a katarzis érzése. Ebből az érzésből 2021-ben is kijárt nekem a Halloween-i időszakban, így az akkor még csak közelgő adventi időszak szervezésének igencsak nehezen álltam neki. Toltam magam előtt az ötleteket, a terveket és a megvalósítást. Ugyanis a vírushelyzet nem ért véget, a járvány tombolni látszott, és a rendezvények lebonyolíthatóságát kérdésesnek találtam. Aztán egy szép novemberi napon, egy cseppet sem karácsonyi hangulatban lesétáltam a Tüzépre és megvettem az első csomag hungarocellt a kará-csonyi dekorációhoz. Kisajátítottam egy termet a Rónából és – szó szerint – egy forróvágóval belevágtam 2021 karácsonyába. Heteket töltöttem a színpad mögötti kisteremben karácsonyi zenét hallgatva, sokszor reggeltől estig festve, vágva, csiszolva, mert november 28-ra, Advent első hétvégéjére már úgy szerettem volna várni a lovasberényi lakosokat az első adventi gyertyagyújtásra, hogy egy megvalósított álom, egy mesevilág fogadja a résztvevőket.

Az első adventi gyertyát az Adventista Gyülekezet gyújtotta meg. Emlékszem, ahogy három órakor még izzottak a vonalak, hogy kint leszünk-e vagy a nagyterembe zsúfolódva forraltborozunk és teázunk, mert az eső egész nap esett. Nehezen hoztam meg a döntést, hogy bár mesevilág ide vagy oda, az udvar felázása és a felhős égbolt miatt a fedél a fejünk felett a biztos. Pontosan öt óra volt, amikor a Róna nagytermében a színpadra állva tettem fel a jelenlévő, csekély ötven embernek a kérdést, hogy kimenjünk-e vagy bennmaradjunk. A többség az udvar mellett döntött, így gyors összefogással vittük ki a koszorút, a hangosítást és miegymást. Az udvar akkorra már megtelt a világító rénszarvas és kisvonat körül játszó gyermekekkel és csodálkozó felnőttekkel. Emlékszem, hogy a konyhaajtón keresztül alig találtunk utat a sok jelenlévő között, hogy a koszorút eredeti helyére vigyük. Az első adventi gyertyagyújtást követően egy forró teával a kezemben látva, ahogy a Róna udvara él, telis-tele vidám, teázó, forraltborozó, zsíros kenyeret majszoló és beszélgető helyiekkel, a szívembe berobbant a karácsony, a szeretet és az együttlét igazi érzése.

A második adventi gyertyagyújtáson a Katolikus Egyház-közösség gyönyörű műsorral, sok-sok gyermekkel és felnőttel karöltve gyújtotta meg a gyertyát. Szinte nem találtam a szavakat, hogy hová nőtte ki magát ez a 2019-ben megálmodott kis együttlét. Egy meg nem tervezett pillanatban polgármester úr mosolyogva mellém lépett, majd csak annyit tudtunk egymásnak mondani: „Kinőttük az udvart.” A vendéglátásról gondoskodó Ötyecsapat nem győzte kenni a kenyereket és csapolni a forró italokat. Talán az egészben azt szerettem a legjobban, ahogy a Katolikus Egyház összefogta a kis közösségének minden korosztályát, műsort adva Lovasberény minden korosztályának.

Rettentően hideg és nagy szél fújt Advent harmadik hétvégéjén. S egy rendezvényszervező legnagyobb félelme, hogy a program érdeklődés hiányában marad el. Legalábbis nekem a legnagyobb félelmem ez. Advent harmadik gyertyáját a Református Egyház közössége gyújtotta meg, és azt kell mondanom, nagy szél és hideg ide vagy oda, de talán még az eső is eshetett volna (ahogy első adventkor), a Róna udvara nem maradt üresen. Bár fáztunk, de együtt fáztunk. Bár fújt a szél, de volt az a forraltbor és meleg tea, és volt az a közösség, az a meleg szeretet, ami ismét megtöltötte a Róna udvarát.

Lement a három adventi gyertyagyújtás az udvarban és közte a temérdek program hétköznap a nagyteremben vagy az utcákon, mikor is utolsó héten mindent leszervezve, megbeszélve, átfutva és megírva, már csak a Mindenki Karácsonyának időpontjára várva ültem az irodám asztalánál, és megcsörrent a telefon. A Mindenki Karácsonyának tervezett helyszínéről át kellett tenni a rendezvényt, az ünnepi összejövetelt egészségügyi okok miatt máshova. Sosem volt kérdés, hogy az egészség a legfontosabb. 2020 óta pedig vitathatatlan tény, hogy az egészségünk megőrzéséért számolnunk kell a mindenkori változókkal és a bizonytalannal.

Hajdú Szabolcs Koppány azonnal, kérdés nélkül fogadta be a református templomba a Mindenki Karácsonyát, és vele együtt a negyedik gyertyagyújtást. Hatalmas köszönettel tartozom, hogy nyitott ajtóval és meleg szeretettel vártak és fogadtak bennünket. Kevés szavakkal leírni, és talán el sem lehet mondani, hogy az alig egy órás műsorba mennyi szeretet és ajándék fért. Mennyi kedvesség és csoda. S bár van nekünk gyönyörű művelődési házunk, ezt a csodát – azt hiszem – sehol máshol és máskor nem élhettük volna át, csak akkor, karácsonykor, Isten Házában. Mert csodának tartom, mikor felekezettől függetlenül egy település egy családként van jelen, ahol gyermek és felnőtt, idős és fiatal egyaránt adja és bontja ki szívét a közösségnek.

A Mindenki Karácsonyát követően ismét meleg tea és forraltbor, valamint zsíros kenyér és rengeteg sütemény marasztalta a jelenlevőket. Köszönettel tartozom az Ötyecsapat minden tagjának (Spindlerné Rozikának, Mong Babinak, Tabi Mártinak, Papp Irénnek, Sziliné Besszer Marikának, Bori Jutkának, Gál Borikának) valamint Németh Bencének, Földesi Hajninak és mindenkinek, aki eljött segíteni kenyeret kenni, teát és bort főzni, esetleg süteménnyel hozzájárult ezekhez az alkalmakhoz. Valamint hatalmas köszönet illeti Szilasi Pétert és a Szilasi Pincészetet, mert ezen a négy alkalmon Lovasberény legfinomabb borát ihattuk nekik köszönhetően!

Bár nehezen vágtam bele 2021. karácsonyának megszervezésébe, olyan élményben és szeretetben volt részem és részünk, amit talán sosem fogunk elfelejteni, és aminek melegsége és csillogása a 2022-es év legnehezebb napjaiban is velünk lesz támaszt és erőt adva.

Köszönöm! Köszönjük! Legyen ez így 2022-ben is! Boldog új esztendőt kívánok!

Fülöp-Weigler Bettina Anna