2022. április

Örömmel számolunk be településünk polgárainak, hogy március 25-én, ünnepélyes keretek között adtunk hálát a Reményik Sándor Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda 10 éves fennállásáért, és egyben átadtuk a Reménység Óvoda új épületét!

Az ünnepség a templomunkban istentisztelettel kezdődött, ahol Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke hirdette az Igét. Gyülekezetünk zenekara tanulóinkkal kiegészülve két éneket kísért, illetve az elmúlt 10 évre gondolva iskolánk 10 egykori és jelenlegi tanulója adott műsort. Még a Himnuszt is művészetis diákunk kísérte, roppant büszkék vagyunk erre is! Az istentisztelet után átvonultunk az új óvodaépülethez, ahol meghívott vendégeink és Iskolánk igazgatója mondtak köszöntő beszédeket: dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Vuityné Sárándi Klára igazgató, Tessely Zoltán országgyűlési képviselő és dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki többek közt elmondta azt is, hogy gyermekkorában néhányszor megfordult a lovasberényi református parókián.

Ezt követte a szalagátvágás, majd az új óvoda bejárása.

De ezzel még nem ért véget ünnepségünk, mert bár meghívott vendégeink elmentek, de az este a Reményikeseké volt! Fél öttől tartottuk meg ünnepi gálaműsorunkat a református gyülekezeti teremben, ahol az elmúlt 10 évre tekintettünk vissza, központban gyermekeink zenei és prózai műsorszámaival. Ezen az alkalmon beszédet mondott Igazgatóaszszony, Bori János, a református gyülekezet főgondnoka és Hajdú Szabolcs Koppány lelkész. Ezt követte egy közös vacsora, majd kötetlen, estébe nyúló beszélgetés.

Nagyon sok ember többheti munkája volt abban, hogy minden méltóképpen összeálljon erre a napra! Nem is tudunk felsorolni mindenkit, több tucat emberről beszélünk, iskolánk dolgozóiról, idejáró gyermekekről, gyülekezetünk tagjairól és még sokan másokról, akik csodálatos elköteleződéssel és sok plusz órában mérve dolgoztak a nap sikeréért! Nem maradt más, csak Isten után őszinte köszönetet mondani ezért Nekik!

Álljon itt az a bibliai ige, mindezt összefoglalóan, ami a meghívón is szerepelt: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5, 16)

Hajdú Szabolcs Koppány

Következő lapzárta időpontja:

2025.

január 25.

 

termofold

gecs

egyszazalek

 

 

 

 

  hazi            human