2022. április

Kedves Vilma, falubeli és szőlőhegyi Polgártársak! Hantos Balázs szóra sem érdemes operász-borász vagyok.

Először nem is az előző cikkem óta eltelt 13 évről írnék, fontosabb, hogy a faluban történt változásokról ejtsek szót. Ehhez viszont vissza kell mennem a kezdetekhez.

Lovasberény egy szigorúan zárt közösség volt, reformátusok és katolikusok elkülönülten éltek egymástól, egyformán nem szerették az idegeneket. Ma már ez nincs így. Ez az első nagy változás.

1978 szép őszi, szeptemberi napján, egy Borisz próba után legkedvesebb barátom, kollégám, Ütő Endre épp megpróbált életet lehelni legendás Zaporozsecébe.
- Hová mész Bandi - kérdeztem.
- Van egy kis szőlőm Lovasberényben, készülök a szüretre. Mit csinálsz délután, nincs kedved lejönni velem? Este jövünk vissza.

Betoltuk a Zapit, ledöcögtünk. Körülnéztem és előbújt belőlem az anyai ágon örökölt paraszti vér. - Nincs itt a közelben még egy eladó, hasonló présház? - Van, mondta Bandi -, és este már Endre második szomszédjaként jöhettem haza. Pápai Istvántól és Tugyi Pálnétól teljes 25.000 forintért vettük a birtokot, nádtetős présházzal, szőlővel. Ennyit azóta azért nem romlott a forint. Ez a második nagy változás.

Szinte velünk egy időben lettek gyüttmentek a mi közvetítésünkkel - most csak a szakmabelieket sorolnám - a Takács Tamara - Jandó Jenő házaspár, világhírű zongoraművészünk. Tőlünk teljesen függetlenül B. Nagy János kiváló tenorista szintén itt vett présházat, akitől a cserépkályha és kemence építését leshettem el. Senki nem gondolta volna az ABC pénztáránál sorban állva, hogy az a sáros, agyagos ember előző nap még a Párizsi Nagyoperában énekelte Radamest.

Mára gyakorlatilag teljesen kicserélődtek a diósi birtokosok. Ez a harmadik változás. A megöregedett helybeliek egymás után eladták szőlőiket, kár, hogy az új tulajdonosok (tisztelet a kivételnek) nem művelik. Viszont már sokan itt is laknak állandóan, többen fiatalok gyerekekkel. Az egyedüli régi falubeli gazda a mi sorunkon Szili János. Tőle tanultam meg szőlőt, gyümölcsfát oltani, örökké hálás vagyok érte. Még szeretnék írni két, már rég eltávozott szomszédunkról: a legendás Czövek Janitól kaptunk egyszer három óriás fej fokhagymát, melyet azóta is, immár 40 éve ültetünk vissza, nem fajzik el.

Bandival másik közös szomszédunk Horváth Gyuri bácsi volt, akit egymás között csak a „hegy esze” büszke címmel tituláltunk. Az ostorral való rittyentésre, metszésre, borkezelésre ő tanított meg. És most jön a lényeg, a legnagyobb változás, ami a szőlőhegyen történt: egy nyár esti szokásos szomszédolás, borozgatás közben azt találtam mondani, hogy én itt csak egy gyüttment vagyok. Idézem felejthetetlen szavait:
– Nono ecsém! Már nehogy megsértődj! Te itt nálunk a faluban csak egy nagy senki vagy! Ha a fiaid elvesznek majd egy szép berényi kislányt, majd ők lesznek a gyüttmentek. Az ő gyerekeik, a te unokáid mondhatják majd magukat igazi nagybetűs Berényi Polgároknak.

Ez az igazi nagy változás, mert ma már nem érzek különbséget a régi szőlő tulajdonosok és az új jövevények között.

A faluban elsőnek Ütő Endre (akkor még budapesti lakosként) vett meg egy régi parasztházat. Utána sok fiatal, dolgos család telepedett le Lovasberényben. Az ő gyerekeik és a régiek népesítik be az iskolát. Úgy látom sok vidéki településsel szemben nincs elöregedési, elnéptelenedési probléma. Van már csatornánk, javulnak az útjaink, bővül az iskola, új óvoda épült.

A Giro d’Italia is észrevette ezt a fejlődést és úgy döntött, hogy útba ejti községünket. Egész Európa láthat majd bennünket.

Összegezve: nagyon meg vagyok elégedve az utóbbi években történt fejlődéssel, csak így tovább!

Magamról – Vilma kérdésére válaszolva – röviden csak annyit: 13 év alatt megöregedtem. Régebben az egész szőlőt be-, vagy kikapáltam egy délelőtt, ma ketten a feleségemmel három nap alatt tudjuk csak a szőlőtövek alját megkapálni. De nem adjuk fel, a legjobb borunk nekünk van. Legalábbis azt hisszük.

Két fiunk után öt unokánk van. Sajnos nem berényi lányokat vettek el, de nagyon gyakran jönnek látogatóba.

1995-ben mi is megvettünk egy hosszú házat nagy kerttel a Kossuth utcában.

Itt építettünk ketten a feleségemmel egy kerti vendégváró kiülőt kemencével és sparherdes sütővel. Még érettségi találkozót is tartottunk alatta.

A konyhában is készítettünk egy tégla duplasütős, kandallóval egybeépített, füstjáratos sparherdet, mely állandó használatban van. Nem is emlékszem, mikor vettünk utoljára boltban kenyeret.

Magamról csak annyit: 13 éve mentem nyugdíjba, évekig énekeltem még az Operában, legutoljára három éve. Ez azt jelenti, hogy 1974 óta 45 évig dolgozhattam az Operában. Ezt nagyon kevesen mondhatják el magukról. Sajnos ma olyan igazgatónk van, aki nem nagyon szereti az idősebb énekeseket, pedig vagyunk néhányan, akik fel tudnánk venni a versenyt a mai fiatalokkal. Talán jön majd egy új, más elveket valló direktor, én még bizakodom, hogy felléphetek a felújított Operaházban.

Azért hiányolok valamit: nincs focicsapat, nincs már Liget Presszó, alias Csöcsi! Van-e még valaki, aki tudja, hogy mi az és hol volt a Gödör? Vajon lesz-e még valaha vonatunk?!

Felkérem következő láncszemnek dr. Török Attilánét, Ilikét, diósi szomszédunkat. Férjével együtt szinte állandóan itt laknak. Ilike, kérlek írd meg tapasztalataidat itteni életetekről!

Következő lapzárta időpontja:

2025.

január 25.

 

termofold

gecs

egyszazalek

 

 

 

 

  hazi            human