Tisztelt Olvasó! Az alábbi cikkben Lovasberény történetéről olvashatnak melyet Erdős Ferenc gyűjtött össze és a Fejér Megyei Történeti Évkönyv 23 számában jelent meg 1995-ben. A könyvből egy-egy érdekesebb részt közlünk folytatásokban.

Önkormányzat, a helyi társadalom önszerveződése

A november első napjaiban kialakult feszült helyzet a helyi nemzeti tanács megalakulását követően oldódott. 1918. november 10-ére népgyűlést hívtak egybe, amelyen megyei és fővárosi küldöttek szóltak a forradalmi változások tartalmáról, a Károlyi Mihály vezette polgári demokratikus kormány megalakulásáról és programjáról. A népgyűlésen megjelent több száz fős tömeg megalakította a községi nemzeti tanácsot. A néphatalmi testület elnökévé Nagy Mihályt választották, tagjai: Róth Ferenc, Hartal János, Károly József, Vörös Mihály, Kovács János, Róth István, Spindler István, Németh Károly, Ascherl Béla, Csidei István, Nagy István, Mong Ferenc, Szili István, Mohi Ignác, Kiss József, Schieder János, Meiszter Ignác, Krencz Ferenc, Madler János, Tóth Mihály, Mong Ignác, Elbert Kálmán, Orosz István. Megalakult a közbiztonság fenntartásáért felelős karhatalmi szervezet; Pentz hadnagy, a Székesfehérvári Katonai Tanács küldöttje megszervezte a 32 főből álló nemzetőrséget.

Nem következett be a helyi viszonyok stabilitása; a nemzeti tanács és a képviselő-testület között állandósultak az ellentétek. Hatáskörét túllépve az önkormányzati jogok gyakorlásáért szállt síkra a Nagy Mihály vezette nemzeti tanács. Radikális fellépésük alapját az adta, hogy a lakosság többségének bizalmából lettek a néphatalmi testület tagjai. November végén kritikussá vált a helyzet; a közállapotokat így összegezte Heltay Jenő, a Székesfehérvári járás főszolgabírája: „... Lovasberényben a nemzeti tanács Nagy Mihály elnöklete alatt hatáskörét túllépvén, a községi elöljáróság tagjait, úgyszintén a község jegyzőjét a községből leendő azonnali távozásra hívta fel, annak hangsúlyozásával, hogy amennyiben el nem távoznának, illetve állásukat ott nem hagyják, az élet biztonságuk is kockára lesz téve. A hazatért katonák legnagyobb részt fegyverekkel vannak felszerelve, s a lövöldözés egész nap szüntelenül folyik. Minden jel arra vall, hogy az állapotok bolseviki és kommunista bomlássá fognak fajulni.”

Gyors balratolódás következett be, amelynek már nem is a nemzeti tanács, hanem a szociáldemokrata párt november 28-án létrejött községi szervezete volt a meghatározója. Iparosok és agrárnincstelenek azon reményben csatlakoztak a párthoz, hogy az iparosok érdekeit felkarolva alapanyagokhoz jutnak, s a nagybirtokból kihasítandó területekkel az agrárszegénység is földhöz jut. 1918-1919 fordulóján a földkérdés lett a helyi társadalom alapvető politikai mozgató ereje. Földosztást hirdetett a kormány, földosztást követelt az agrárnépesség többsége. A lovasberényi uradalom cselédei 1919 februárjában fellázadtak, mert a konvenciós gabona kiosztásakor csak a fejadagot akarták a gazdaság tisztviselői kimérni. Az uradalmi cselédek fellépése hatással volt a községi agrárnincstelenekre, törpebirtokosokra is. Együttes fellépéssel 1919 tavaszán meg akarták valósítani a földosztást.

Törekvésüket a proletárdiktatúra szétzúzta: az 1919. március 21-én hatalomra került tanácskormány nem adott helyt a földosztásnak, hanem a nagybirtok szocializálása mellett döntött. Az 5400 kat. holdas lovasberényi hitbizományi uradalom április elején termelőszövetkezetté alakult.

Összeállította Szűcs Józsefné